2024.02.27-én vendégünk volt dr. Kucsera Emil, aki előadást tartott: Táj és földhasználat az óriásfolyamok mentén címmel. A program a XIA-DIÁKLABOR-23-05 pályázati azonosítószámú, Selye János Diáklaborhálózat kiépítése című pályázat keretében valósult meg.
Előadásában megismertük a Föld legnagyobb folyói közül az Amazonas, a Mekong és a Sepik folyó mellett élő elzárt népcsoportok (jagua indiánok, a preah rumkel törzs és a yatmul fejvadászok leszármazottainak) alkalmazkodását a folyók kínálta lehetőségekhez, a lakóépületek megjelenésében, a táplékszerzésben. Szinte mi is ott jártunk a megközelíthetetlen amazóniai faluban a jauga indiánok között, szánkban éreztük a krokodilhús és piraja ízét. Borzongtunk a yatmul fiatalok felkészítésén, hogy a fejvadász törzs harcosaivá válhassanak és meghallgattuk a lassan múlttá váló szokásokat. A Mekong deltában élő preah rumkel törzs tagjainak a szágópálmában élő ormányosbogárlárvája igazi csemegének számít sütve és nyersen egyaránt fogyasztják és táplálékuk kiegészül a sokféle hallal, ami egyenlőre még bőséggel áll rendelkezésre.
A sok érdekesség mellett hallhattuk, mennyire veszélyezetettek ezek az élőhelyek és közösségek, elgondolkodhattunk mit is tehetünk a védelmükben.
Az előadás végén rövid laborgyakorlaton modelleztük a folyók munkavégző képességét és leszűrtük a szennyezett folyó vizet, hogy ihatóvá váljon.
Köszönjük a gyakorlaton való részvételt az Újlengyeli Általános Iskola tanulóinak és Berecz Kata tanárnőnek.